Vélemény a cicagondozásról
Fantasztikus levelet kaptam, amit egész terjedelmében átadok most nektek, Kedves Olvasók!
„Korábban, amikor jóval kisebb létszámú bundás családtaggal éltünk, a távollétünkben jellemzően panzióztak a kicsikék. Tudjátok: cuccolás, stressz, megszokott holmik-játékok-kaják, hordozók, oltási könyvek, blablabla…
Ennek vége, amióta jelentősebb létszámmal vagyunk, hiszen találni sem egyszerű olyan helyet, ahol az összeszokott cicuk együtt, nem szeparálva egymástól, biztonságban érezhetik magukat.
A cicákról tudjuk, hogy óriási stressz nekik a változás. Kicsit is másképp énekelsz a zuhany alatt, s kész, oda a nyugalmuk! 😁
A számunkra természetes fejlesztési folyamataink lekövetése számukra eleve teher, így igyekszünk legalább annyit levenni róluk más téren, amennyit csak lehetséges. Ebben a feladatban régóta jól ismert, abszolút megbízható, gondos, precíz, cicaimádó nő, Andi nagy segítségünk.
Előzetesen felmér, jegyzetel, visszakérdez, pontosít, és hibátlanul teljesít. Tényleg. A legnyugodtabb szívvel bíztuk rá a bundisainkat, akik a területen belül több helyszínen élnek, többfélét esznek, és a viselkedésük sem egyforma; kicsit sem.
Mi nem éltünk annak lehetőségével, hogy napi szinten képes/szöveges beszámolót kérjünk, de ezt is szívesen teszi Andi. Azt kértük, ha bármilyen gondot észlel, mindenképpen értesítsen, de erre szerencsére nem került sor a gondos, figyelmes törődés egyik következményeként.
Részünkről sokkal nyugodtabb egy olyan pihenési idő, amikor nem aggódunk, tudjuk, hogy szinte ugyanazt kapják törődésben, odafigyelésben, simogatásban, mint amit tőlünk megkapnak a hétköznapokban.
Megsúgom, Andi elárulta, hogy beszélget is a kis „mutyikáinkkal”, ahogy mi is természetesen. 😉
A cicák úgy vártak haza, hogy megkérdezték: „Andi ma is jön? Ugye jön ma is?” 🙂
Nem ám így: „Na végre, hogy hazaértetek!”
Megjegyzem, hogy Andi a kulcsátadástól a számlázásig rugalmas, figyelmes és mi nagyon elégedettek vagyunk! Örülünk, hogy ilyen szolgáltatás elérhető. De annak főleg, hogy ezt egy olyan régi, bizalmi kapcsolatunk biztosítja, akire szívesen bízzuk az otthonunkat, a cicáinkat!
Még egyszer köszönjük:
Major – Albert család”